30 éve Magyarország meghatározó hulladékszállítója

Társaságunk a LÉ-MA Sped Kft. közel 30 éve végez Budapest területén kommunális hulladékgyűjtést. Az elmúlt több, mint két évtizedben a társaság széleskörű tapasztalatot, szakmai ismeretet szerzett és sajátított el a hulladékgyűjtés területén.  

Rólunk

Társaságunk a LÉ-MA Sped Kft. közel 30 éve végez Budapest területén kommunális hulladékgyűjtést. Az elmúlt több, mint két évtizedben a társaság széleskörű tapasztalatot, szakmai ismeretet szerzett és sajátított el a hulladékgyűjtés területén.
2020-ban cégünk csatlakozott stratégiai partnerként egy közszolgáltatást végző vállalatcsoporthoz.
A csoport együttműködő partnereként jelenleg már több, mint 500 településen vesz részt a hulladék szállításában.

Mobirise

Küldetésünknek tekintjük, hogy meglévő, illetve leendő partnereinknél keletkezett hulladékok elszállításában és elhelyezésében optimális és professzionális megoldást tudjunk nyújtani minden esetben.
Ehhez a megfelelő technológiai erőforrások cégcsoport szinten rendelkezésünkre állnak. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a szolgáltatás ellátásán túl közösen hozzájáruljunk a környezet megóvásához, továbbá a magas szintű és arányú hulladék hasznosításhoz és a fenntarthatóság eléréséhez.

Mobirise

Mérföldkövek

 

1990.

• Cégünk megalapítására kerül egy baráti beszélgetésből, kezdetben egyéni vállalkozásként 
• Az első konténeres tehergépkocsi megvásárlása, és rögtön megrendelések kiszolgálása

1993.

• Cégünk Bt-vé alakul 
• A gazdálkodó szervezetekkel szerződés köttetett és rendszeressé váltak a lakossági megrendelések

1995.

• Saját javítóműhely kerül kialakításra

1998.

• ISO minősítést szerzünk
• Már Kft-ként folytatjuk működésünket 
• Folyamatosan bővül a szolgáltatási kör, eseti megrendelések mellett a rendszeres megrendelések is elindulnak
• Már az FKF megbízásából is végzünk szolgáltatásokat

2012.

• Elindítjuk az elkülönítetten gyűjtött hulladékos (papír és műanyag) gyűjtőjáratainkat

2018.

• Elindítjuk a vegyes csomagolási hulladékos (kezelés után hasznosítható anyagok) gyűjtőjáratainkat
• Megrendelőink között mára a lakosságon kívül és a nonprofit cégünkkel végzett rendszeres szállítás mellett a termelői iparágból is vannak állandó partnereink
• Multiliftes hulladék haszonanyag szállítás és fix platós áruszállítás, valamint még önrakodós gépkocsikkal történő szállításra specializálódott vállalatunk

2020.

• Egy országos lefedettségű közszolgáltató cégcsoporthoz csatlakoztunk, így eszközparkunk megnövekedett, a szolgáltatási körünk kibővült. Egy olyan stabil, több ezer főt foglalkoztató vállalatcsoport társvállalkozásaként működünk, mellyel hosszú távú elköteleződésünk megkérdőjelezhetetlen. Ennek fényében közösen végezzük hulladékgyűjtés-és szállítással kapcsolatos tevékenységünket, valamint a hulladék útjának nyomon követésében részt veszünk, szem előtt tartva a környezettudatos szemléletet és az európai unió célkitűzéseinek megfelelő technológiák alkalmazásával óvjuk környezetünket

Szolgáltatásaink ipari partnereknek:

• Kevert csomagolási „termelési” hulladék bevezetésének megvalósítása
• Szelektív hulladékgyűjtés (fólia, papír)
• Lom és zöldhulladék szállítás
• Kommunális hulladékgyűjtés
• Iratmegsemmisítés
• Építési és bontási törmelék szállítás
• Veszélyes hulladékszállítás 

Mobirise

Környezetvédelem, modern hulladékgazdálkodás

Partnereinkkel közösen működtetett hulladéklerakóinkon MBH (mechanikai-biológiai hulladékkezelés) technológia áll rendelkezésünkre, így a hulladék minél szélesebb spektrumára megoldást kínálunk a fenntarthatóságot szem előtt tartva.

Bővebben

Mobirise

Tájékoztató, fontos információk

Bővebben

Mobirise

Szolgáltatásainkat a következő felépítményű tehergépkocsikkal végezzük:

Tömörítős tgk. 
(m3 vagy súly alapú elszámolással)
Láncos konténeres tgk. 
 
Multiliftes konténeres tgk. 
(akár darus felépítménnyel)
Fix platós nyerges tgk. szerelvényben 
(akár mozgó padlós kivitellel)
Fix platós emelőhátfalas tgk.
 
Fix platós darus tgk. 
 

Mérőszámaink

150000

Köbméter éves szállított hulladék

1200000

Éves futott kilóméter

3600000

Eddig megtett kilóméter

480

Használatban lévő eszköz,
Folyamatosan bővülő Géppark.

2000

Fő létszám

Kiemelt Megbízóink, Partnereink

• NHSZ TATABÁNYA ZRT.
• MÜ-GU KFT.
• INTER-METAL RECYCLING KFT.
• FE-FERRUM KFT.
• ERECO ZRT.
• NEO PROPERTY SERVICES ZRT.
• LŐRINC PIAC KFT.
• BÉKÁSMEGYERI PIAC KFT.
• HONEYWELL KFT. 

Mobirise

• INFÓ-SZOLG. KFT.
• FBH-NP NONPROFIT KFT.
• VERTIKÁL NONPROFIT ZRT.
• DTKH NONPROFIT KFT.
• CSONGRÁDI VÍZ- ÉS KOMMUNÁLIS NONPROFIT KFT.
• PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT.
• KOMMUNÁL-JUNK KFT.
• ZÖLD HÍD B.I.G.G. NONPROFIT KFT.  

Mobirise
Címünk

1182 Budapest, 
Péterhalmi út 8. (M5 Logisztika Kft. területe)


Kapcsolat

Email: info@lemasped.hu 
Telefon: +36-1/290-6138

 
     
 

 

Built with Mobirise - Find out